ELTE FIT Night5 beszámoló

Több mint hatszáz egyetemi és főiskolai hallgató vett részt 15 felsőoktatási intézményből október 13-án az ELTE FIT Night5 éjszakába nyúló fitness fesztiválon.

 

Ötödik alkalommal került megrendezésre október 13-án az ELTE FIT Night elnevezésű szabadidősport rendezvény, amelyen a fitt sportágak korszerű változataival találkozhattak a mozogni vágyó egyetemi és főiskolai polgárok.

 

A megnyitó előtt az ELTE Cheerleader csapata lépett fel látványos műsorral. A megnyitón Dr. Kiss Ádám a MEFS elnöke köszöntötte a résztvevőket, aki arra buzdította a hallgatókat legyen a mozgás, a sport rendszeres az életükben és kiemelte ehhez kiváló alkalom az ELTE SPORT Kft. által szervezett és rendezett FIT Night-on minél több sportprogramot kipróbálni.

 

Ezután Dr. Gömör Iván az ELTE SPORT Kft. ügyvezetője megköszönte a rendezvény támogatóinak, a DIÁKHITEL Központ Zrt-nek, a SZERENCSEJÁTÉK Zrt-nek, a DECATHLON-nak és az ELTE-nek a támogatását, emellett köszönetet mondott a társszervező ELTE EHÖK-nek, a BEAC-nak, az ELTE Szolgáltató Központnak és az ELTE ESI-nek.

 

A résztvevők több mint 20 mozgásforma közül választhattak, idén újdonságként szerepeltek a STABILITY WORKOUT és a STROOPS trainer foglalkozások, továbbá a LASER TAG KUPA.

A sportfoglalkozások közötti szünetekben az aerobik részlegen zumba, hastánc és jazztánc fellépések voltak, a HARD BODY HANG részlegen pedig a Bartendaz csapata saját testsúllyal való izgalmas bemutatókat tartott.

 

A rendezvény sztárfellépője Rubint Réka volt, aki alakreform óráján végig motiválta a több mint 400 fős lelkes mozogni vágyó résztvevőt. Az óra után Rubint Réka a résztvevőkkel közös fotózáson vett részt. 

 

Végül tombolasorsolás következett a nagyszínpadon. A szervezők 40 sportos tárgynyeremény ajándékcsomagot sorsoltak ki, emellett átadásra került az Életmódtérner.hu felajánlásában két fődíj 1-1 professzionális InBody 720 teljes testösszetétel vizsgálat 1-1 fő részére, összesen 30.000,-Ft értékben és egy 10 alkalmas SPORTKÁRTYA a Team Rekreáció Kft. felajánlásában, mely 400 sporthelyszínen használható fel.

 

A résztvevők 15 felsőoktatási intézményt képviseltek a sportprogramokon: Semmelweis Egyetem, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Szent István Egyetem, Testnevelési Egyetem, Budapesti Corvinus Egyetem, Károli Gáspár Református Egyetem, Budapesti Gazdasági Egyetem, Óbudai Egyetem, Pető András Főiskola, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Széchenyi István Egyetem, Debreceni Egyetem, Károly Róbert Főiskola és az ELTE.

 

A sportcsarnok előtti területen lehetőség volt az Eisberg cég standnál saláták kóstolására, az Életmódtréne.hu cég standjánál shake és újdonságként egy nagyszerű hipotóniás ital a CR7 Drive-ot kóstolására.

 

A rendezvényre kilátogatott az ELTE részéről Dr. Nánay János kancellári kabinetvezető, Dr. Seifert Tibor kancellári tanácsadó, Geréb Tünde az ESZK osztályvezetője és Ilyash György az ESZK Sportiroda porjekt menedzsere.